Salgótarján Turistája

 

A teljesítés feltételei: A túramozgalmi füzetben található kérdések legalább felének pontos megválaszolása, és

a Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség által rendezett teljesítménytúrák közül legalább egyik teljesítménytúra egy távjának szintidőn belül való teljesítése és a Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség által szervezett, túravezető által vezetett túrák közül legalább két túrán való részvétel igazolása a túramozgalmi füzetben

vagy

a Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség által rendezett teljesítménytúrák közül mindkét teljesítménytúra egy-egy távjának szintidőn belül való teljesítése és a Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség által szervezett, túravezető által vezetett túrák közül legalább egy túrán való részvétel igazolása a túramozgalmi füzetben.

A teljesítőket kitűzővel és emléklappal jutalmazzuk. A túramozgalom csak a 2012. évben teljesíthető.

A részletes kiírás itt letölthető.

Nógrádi vártúrák

nv

A Nógrád megyében fellelhető várromok felkeresését, a hozzájuk kapcsolódó történelmi események, irodalmi érdekességek megismerését tűzte ki céljául e túramozgalom. A teljesítés akkor fogadható el, ha az igazolófüzetben ajánlott 16 nógrádi vár közül legalább 8 felkeresése megtörtént, s annak tényét az igazoló füzetben a várhoz legközelebb eső helység nevét tartalmazó bélyegzővel (posta, bolt, vendéglátó egység, vasút, iskola stb.) való pecsételéssel igazoljuk. A teljesítőket kitűzővel jutalmazzuk.

A Karancs-Medves csúcsai

A teljesítés feltétele, hogy tetszőleges sorrendben és útvonalon felkeressük az igazoló füzetben ismertetett (Karancs, Kápolna-hegy, Salgó, Boszorkány-kő, Somoskői várhegy, Pécs-kő, Somlya, Szilvás-kő, Kis-Szilvás-kő, Szér-kő, Bárnai Kis-kő, Bárnai Nagy-kő) 12 csúcsot. Mindegyik csúcson elhelyeztünk egy kis táblát, mely tartalmaz egy azonosító jelet, egy négyzetben elhelyezett 3 pontból álló jelkombinációt. Igazolásként ezt kell berajzolni az igazoló füzet megfelelő helyére.

A teljesítőket kitűzővel jutalmazzuk. A csúcsok részletesebb leírása.

kmcs

Nógrád megye természetjárója

nmtj

E megtisztelő címet az nyerheti el, aki végigjárja az Országos-Kék-túra (OKT) 130 km hosszú nógrádi szakaszát Ágasvártól a Csóványosig (a teljesítést az OKT pecséteivel kell igazolni), és teljesíti a Karancs-Medves 35 vagy 50 teljesítménytúrát, vagy részleteiben végigjárja a nagyrészt ugyanezen az útvonalon végigvezető 35 km hosszú, sárga sáv jelzésű Bányász körutat. Az útvonalon 6 jelkombinációs ellenőrző pont található. Igazolásként ezt kell berajzolni az igazoló füzet megfelelő helyére A teljesítőket jelvénnyel jutalmazzuk. 

Irodalmi barangolások Nógrádban

Ezzel a túramozgalommal szűkebb pátriánk irodalmi emlékhelyeinek felkeresését ajánljuk az érdeklődők figyelmébe. A teljesség igénye nélkül a helységneveknél ismertetjük azokat az írókat és költőket, akiknek személye és munkássága valamilyen módon kapcsolódik a településhez. A település felkeresésének megtörténtét a füzetben szereplő ellenőrző pontoknál kell igazolni, mely lehet a település nevét tartalmazó pecsét, OKT bélyegző, vagy a helyszínen készített fotó stb. A teljesítéshez öt hazai és egy határon túli emlékhelyet kell felkeresni. A teljesítőket kitűzővel jutalmazzuk. 

ibn